„Amikor már egy sincs”

A fogatlan oroszlán is elveszti királyságát, hiszen az egészséges fogazat az életerő egyik záloga. Nem véletlen, hogy sok ember még rokonsága előtt is igyekszik titkolni a protézisét, mint valami bűnt, vagy szégyent. De miért? Hiszen jobb ha van, mintha nincs, amikor már csak ez a lehetőség marad!

Orvosként gyakran tapasztalom, hogy a fogak elvesztése komoly pszichés problémát jelent, még idős korban is. Minél fiatalabban szorul valaki teljes fogpótlásra, annál erősebb a megrázkódtatás. Már az ókorban igyekeztek megoldásokat keresni, ezt bizonyítják az etruszk sírokban talált, aranypánttal sínezett, tehénszarvból faragott fogpótlások, vagy az egyiptomi múmiákon talált beavatkozások nyomai, a protézisek készítése átszövi az emberiség történetét.

Modern világunkban kitolódott az életkor, a páciensek mindinkább igénylik a funkcionálisan és esztétikailag egyaránt tökéletes protéziseket. Ezeket épp úgy el kell és lehet fogadni, mint a szemüveget, vagy a hallókészüléket.
A fogak hiányából fakadó kockázatok közismertek. A nem kellően megrágott táplálék nagyon megviseli a gyomor- és bélrendszert, ami számos betegség forrása lehet. Ha nincs rendben a fogazatunk, megváltozik arckifejezésünk, elromlik az artikulációnk, nehezen érthető beszédünk. Megoldás van, mert a jó fogpótlás vagy protézis közel egyenértékű lehet az eredetivel. Ez feltétele a jól ápolt külsőnek, magabiztossá teszi fellépésünket, önbizalmat és megfelelő komfortérzést nyújt. A teljes foghiánynál már nem lehet rögzített fogpótlást készíteni és elérkezik a protézis ideje. Sokan ezt bizalmatlanul és idegenkedve fogadják. Pedig az alapos fogorvosi munka és a precíz fogtechnikus, na meg a beteg megfelelő hozzáállása, gondossága, még a kivehető fogpótlást is jól „viselhető” megoldássá teszi. A cukorbetegek esetében különösen fontos, hogy szükség esetén ne késlekedjenek fogorvoshoz fordulni.

Ugyanakkor tény, hogy a legtöbb protézisviselő nehezen szokja meg szájában az „újdonságot”, de aki néhány jó tanácsot megfogad, annak már a kezdeti időszakban is kevesebb gonddal, nehézséggel kell számolnia:

• A protézist meg kell szokni, különösen az elején csak puha, könnyen rágható ételeket célszerű fogyasztani, kis harapásokkal, mindkét oldalon rágva. Az erőteljes szájmozgás kerülendő, mert elmozdulhat az alaplemez. 

• A protézist mindig viselni kell, felesleges kímélni. A műfogsorok kopása hasonló az eredetiekhez, fontos, hogy igazodjon az egyéni rágópályákhoz, így jobb lesz az érintkezés és javul a rágás minősége. Ha a protézist újra- és újra idegentestként fogadja a páciens, elnyújtja a megszokás idejét, pedig állandó viseléssel, az esetleges hányinger és a fokozott nyáltermelés viszonylag hamar csökken. 

• A műfogsorokat nagyon tisztán kell tartani, minden étkezés után kivéve és fogkefével eltávolítva a lepedékeket. A szennyeződés a protézisre jobban rárakodik, mint az eredeti fogakra. A lepedék kellemetlen szájszagot okozhat. Hetente egyszer alaposabb vegyszeres kezelésre is szükséges. Az ismert háziszerek – szódabikarbóna, ecet – mellett ma már sokféle fogsortisztító készítmény kapható. 

• A jól elkészített műfogsorokhoz nem szükséges fogsorragasztó, bár ez biztonságérzetet nyújt. A rögzítő krém maradékát meleg vízzel kell eltávolítani a protézisről és a szájból is. 

• Gyakori hiba, hogy a protézis-viselők megfeledkeznek a száj- és a nyelv fertőtlenítéséről, ami könnyen okozhat szájszagot. A megelőzésére ajánlatos szájvizet használni. 

• Ne ijedjünk meg, ha az első időben a hangképzés nem sikerül tökéletesen, ajánlatos a tükör előtt gyakorolni a beszédet, és amikor csak lehet hangosan olvasni.

• Különösen kezdetben gyakran előfordul, hogy a protézis fájdalmasan feltöri a nyálkahártyát. Ilyenkor feltétlenül vissza kell menni a fogorvoshoz, aki korrigálja a fogsort. Nem érdemes házilag javítgatni, reszelgetni, mert csak a fogtechnikus tudja tökéletessé tenni.

• Az esetleges íz érzékelési zavart szinte bizonyosan nem a fogsor okozza, ezzel egy szájnyálkahártya specialistához érdemes fordulni.

Ha valaki nem képes „elfogadni” a protézis viselését, feleslegesen beárnyékolhatja az életét. Rosszabb esetben nem megy társaságba, bizonyos ételeket visszautasít, nem fogad el meghívásokat, kerüli a nyilvánosságot. Ezek akár depresszíóhoz vezethetnek. Állítom, hogy a legtöbb páciensnek, aki nem tud rendesen enni, beszélni, valójában nem is a protézissel van baja, hanem a fogsorviselés kényszerűségével.

„Ha már egy sincs” – felmerülhet a fogbeültetés lehetősége is, de figyelembe kell venni az ellenjavallatokat. Csontritkulás, cukorbetegség, időskori fogágysorvadás, és még több egyéb ok miatt ez nem javasolható, nem is szólva a magas költségekről. Mi hát a megoldás? A jó protézis, jól megszokva!